Rendhagyó Ramadán
2020. április 25. írta: Francis2020

Rendhagyó Ramadán

A tavaszi vallási ünnepeknek rendesen betett a Covid-19

Elkezdődött a Ramadán, az egyhónapos böjti időszak, a béke és a szellemi megtisztulás időszaka. Az iszlám hit szerint Mohamed próféta, miután megkapta Allahtól a Koránt, visszavonult elmélkedni és böjtölni. Allah hívei tehát harminc napig – napkeltétől napnyugtáig – nem esznek, nem isznak. A böjti nap végén, napnyugta után azonban családi és baráti körben vacsoráznak. Az is szent előírás, hogy a muszlimok naponta imádkozzanak a mecsetekben. De a mecsetek zárva vannak, ahogy a zsinagógák és a templomok is.

Nem vagyok bigott katolikus, de a sátoros ünnepeken elmegyek a templomba. Ezen a tavaszon – a karantén miatt –  kimaradt a virágvasárnapi és a húsvéti mise. Ali haverom se vakbuzgó muszlim, nem jár mecsetbe, nem jár imádkozni, de a Ramadán nemeszemnemiszon részét mindig megtartotta. A böjtöt idén is abszolválhatja, de napnyugta után szó sem lehet a cimborákkal eszegetni, iszogatni.

Éjszaka a városomban szigorú kijárási tilalom van. Nem verték anno nagydobra, hogy ezt miért rendelték el. Történt ugyanis március közepén a város egyik „arab-negyedében”, hogy egy fiatalokból álló banda az úttestre hurcolt és felgyújtott egy kanapét – Jóbarátok ihletésből? –, tiltakozásul a kijárási korlátozások ellen.

- Ugráltok a korlátozás ellen, akkor itt van a teljes tilalom, nesztek! – volt a Prefektus válasza.

Hát, ezért (is) lesz rendhagyó ez a Ramadán, mint ahogy a Húsvét is az volt, meg a Pészah. A tavaszi vallási ünnepeknek rendesen betett ez a Covid-19, tekintet nélkül a felekezeti hovatartozásra. Jó hír, hogy a koronavírus legalább nem diszkriminál.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://francis2020.blog.hu/api/trackback/id/tr9615638650

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása