Egy éve már
2021. március 05. írta: Francis2020

Egy éve már

Legyőzni Coronavirust, avagy Asterix és az itáliai futam

Egy éve, hogy elkezdődött. Egy éve, hogy az első tavaszi karantén alatt elkezdtem blogolni. Furcsa újra elolvasni a tavalyi írásaimat, amit most újból megosztok. Mert még mindig aktuális. Sajnos, aktuálisabb, mint valaha.

Vannak élethelyzetek, amikor a régen olvasottak új értelmet nyernek. Az Asterix és az itáliai futam is ilyen. Szomorú aktualitása, hogy Asterix (egyik) szülőatyja, a 92 éves Albert Uderzo, a napokban, egészen pontosan (2020) március 24-én, halt meg szívinfarktusban.

A történet arról szól, hogy Julius Caesar versenyt rendez a világ legjobb harci szekérhajtóinak. Az nyert, aki a leggyorsabban keresztülvágtat Itálián. A Ben-Hurból ismert versenyszellem jegyében persze szinte mindegyik szereplő igyekszik betenni a másik versenyzőnek, hogy az ne tudja folytatni a futamot. A háttérben persze a "politika" is befolyásolni akarja az eseményeket, hiszen a rómaiak versenyzője a híres CORONAVIRUS. Az a Coronavirus, aki maszkot visel, aki sorra győzi le a "külföldi" versenyzőket, miközben áthajt az olasz csizmán, Északról Délre. A történet vége ... na, a poént nem lövöm le, mert bízom abban, hogy a blogom olvasói azonnal el- vagy újraolvassák ezt a könyvet.

Szegény Albert Uderzo, remélem, nem azért kapott szívrohamot, mert megvalósulni látta mindazt, amit vicces képregényként 2017-ben publikált.

Most mi is versenyfutásban vagyunk a Koronavírussal, aki éppen letarolja Olaszországot, kezdve az északi tartományokkal. Versenyt futnak az országok, ki tudja megállítani, legyőzni ezt a vírust. A különbség, hogy most mi is elrejtjük arcunkat és maszkot viselünk.

A bejegyzés trackback címe:

https://francis2020.blog.hu/api/trackback/id/tr8316450836

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása