Ismét karanténban
2021. március 19. írta: Francis2020

Ismét karanténban

Tegnap este arra vártunk, hogy megtudjuk: ezen a hétvégén is lesz kijárási tilalom Nizzában, vagy sem. Lesz, de nem csak hétvégén, hanem április 18-ig. Ismét karanténban leszünk. 

Két hete folyt a dilemma, hogy mi legyen Párizzsal és a környékével, el kell-e rendelni a karantént vagy elég az esti kijárási tilalom. Ha a francia kormány úgy döntött, hogy el kell rendelni, akkor nagy a baj.

Itt, Alpes-Maritimes-ben, noha javultak a mutatók (a napi fertőzöttek száma és az intenzív osztályokon ápoltak számának tükrében), ezek szerint nem rózsás a helyzet. 

Tegnapi hír az is, hogy az egyik fiatal, 26 éves kolléganőm ismét pozitív koronavírus tesztet produkált. Január elején fertőződött meg, de enyhék voltak a tünetei, így hamar visszatért a munkahelyére. Tömegközlekedik, vonattal jár be dolgozni. A hévégén jelentek meg rajta a piros kiütések, először rózsahimlőre gyanakodott. Elment a háziorvosához, aki letesztelte Covidra. A tesztje ismét pozitív lett. Most otthon van és szarul. Én meg nem győzök hálálkodni Estrosinak, hogy már megkaptam az első adag AstraZenecát.

Nizza polgármestere amúgy nem érti a 4 hetes karantént, ezért felvetette, hogy ha mutatók indokolják, a kormány csökkentse le az időtartamát. Ja, és tárgyal az oroszokkal, hogy külön úton, de hozzájuthasson a Szputnyik védőoltásokhoz. Nizzában még nagyon messze vagyunk az átoltottságtól és a nyájimmunitástól. 

A bejegyzés trackback címe:

https://francis2020.blog.hu/api/trackback/id/tr6516470174

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása