Ma ragyogó időre ébredtem. A verőfényben elsétáltam a két ingyenes maszkért, ami minden nizzainak jár. Még áprilisban szóltak a barátaim: a város honlapján lehet jelentkezni a maszkokért. A kérelem kitöltése egyszerű volt, meg kellett adni a személyes adataimat, a lakcímemet és az adószámomat. A visszaigazoló e-mailben megírták, hogy a maszkok április 28. és május 16. között kerülnek kiosztásra. A pontos időpontról és helyről - ami a lakhelyem közelében lesz - később értesítenek. És ez így lett. Hétfőn kaptam egy újabb e-mailt és egy sms-t is, hogy ma délelőtt hová kell mennem és mit hozzak magammal, igazolandó, hogy én vagyok én és ott lakom, ahol.

A kijelölt maszkelosztó a lakhelyemtől 900 méterre van, ahová gyalog mentem. A város rendesen kiplakátolta, hogy merre található a centrum és a kapuban egy rendőr őrködött, akinek elég volt annyit mondanom, hogy a maszkért jöttem. Beljebb egy maszkos ember megkért, mutassam meg az értesítést, és ellenőrizte, hogy az adott nap és megadott időben érkeztem. Majd beljebb tessékelt. A kerten átsétálva megérkeztem a központhoz, ahol a teraszon egy másik maszkos ember leolvasta az QR kódomat, rápillantott az útlevelemre és a villanyszámlámra. Ezután beordította a nevem az épületbe és intett, hogy menjek be. Az épületben újabb maszkos ember átnyújtott egy borítékot, benne a két maszkkal.

A Határátkelő blogon már megírtam, hogyan igyekeztem felhalmozni a maszk-készletemet, ami a lelki nyugalmam érdekében is szükséges volt. Ezzel a két maszkkal, ami legalább harmincszor kimosható, lélekben felkészültem, hogy ismét társas érintkezésbe lépjek a kollégáimmal. Feltéve, ha nem maradok távmunkában...